ÚJ ATLANTISZ

írta: Koós Antal, 2014/dec., 2016/ápr.

Összefoglaló: Elmélkedés a társadalom és a technológia viszonyáról, a technológiai fejlődés szabályzott felgyorsításáról, az alapjövedelem szükségességéről. Ezen átalakítások elsődleges színtere az Európai Unió lehetne, egy reménybeli új Atlantiszként.

Kezdetben az ember csak egy bottal kapart helyet az elvetendő magnak, később faekével hasította a humuszt, majd állati erővel vontatott vasekével, majd gőzgéppel, majd traktorral... Most a levegőből drónokkal vagy az űrből műholdakkal ellenőrzi, hogy egészséges-e a termés, be kell-e valahol avatkozni.

A technológiai fejlődés tette lehetővé, hogy az emberiség ma, a harmadik évezred elején ilyen nagy számban éljen a Földön.

A technológia révén tudják a fejlett régiók ellátni a lakosságot az alapvető élelmiszerekkel és kielégíteni az egyéb szükségleteket.

A technológia fejlődésének mozgatója egyrészt az ember vágya a természeti környezete megismerésére és alakítására, másrészt a piaci szabad verseny.

A technológia alkalmazása egyre több emberi munkaerőt vált ki, és bár teremt is új munkahelyeket, összességében növeli a munkanélküliséget.

A technológiai fejlődést és eredményeinek alkalmazását átmenetileg, régiónként lehet akadályozni, le lehet lassítani, de végérvényesen megállítani nem.

A fejlett világ a GDP-számítás bűvöletében él, nap mint nap halljuk, hogy a legutolsó gazdasági válság óta, éppen most hogyan áll a GDP-mutató, a munkanélküliségi ráta és az államadósság. A kormányok az előző gazdasági válságra hivatkoznak, ha a jelenlegi nehézségeket meg kell magyarázniuk az állampolgároknak, mondván még nem lábaltunk ki teljesen a gödörből.

A következő válság elkerülése érdekében azonban csak a korábbi taktikát alkalmazzák, nevezetesen: munkahelyek teremtését bármi áron és a fogyasztás növelését. Az állampolgárt szinte már csak fogaskeréknek tekintik a fogyasztás gépezetében, s reménykednek, hogy a GDP növelésével talán majd elkerülhetővé válik a következő válság.

A fejlett technológia segítségével az emberek alapvető szükségleteit annak ellenére lehetséges biztosítani, hogy óriási a munkanélküliség, azaz hogy hatalmas mennyiségű emberi munkaerő nem vesz részt ezen javak megtermelésében.

A kormányok nem tudnak és sohasem fognak tudni hosszabb távon elegendő munkahelyet biztosítani, mert a technológia fejlődése ez ellen dolgozik, és e fejlődés megállítása a civilizált világ katasztrófájához vezetne. Az új technológiák alkalmazása kevesebb számú plusz munkalehetőséget teremt, mint amennyit megszüntet.

Ám, ha ez így van, akkor miért is bélyegezzük meg embertársaink óriási tömegeit a "munkanélküli" kifejezéssel? Mert bizony megbélyegezzük. Ha valaki munkanélküli, akkor bizonyára ügyetlen, szakmájához nem a legjobban értő; így vélekedik a többség. Egy kis munkanélküliség jót tesz, mondják a közgazdászok, mert aki alkalmazott, az jobban dolgozik, hogy állását megtarthassa a munkanélküliek ellenében.

Mivel az alapvető szükségletek kielégítésére szolgáló munkahelyek nem tudják a munkát vállalni kívánókat teljes számban lekötni, ezért a "kívül maradtaknak" a megélhetésük érdekében mindenféle rafinált szolgáltatást kell kitalálniuk (wellness,életmód-tanácsadás,stb.). Nincs is ezzel semmi baj, amíg van megfelelő kereslet, vagy másképpen mondva nincs túlkínálat.

Ez a szolgáltatási szegmens igen jelentős részt képvisel az összes fogyasztásban, és így nagyon törékennyé is teszi a gazdaságot. Egy kis megingás a gazdaság vérkeringésében, az életszínvonalban, - és a kereslet csökkenése miatt ezen szegmens munkavállalói lesznek az elsők, akik máris az utcára kerülnek, esetleg beindítva egy következő gazdasági válságot eredményező láncreakciót.

Aki nem dolgozik, az ne is egyék - szól a régi mondás. Ez valóban helytálló volt egy technológiailag fejletlen világban (például, ahol naponta el kellett menni vadászni, hogy legyen mit enni), és részben még ma is az lehet, de nem szabad a munkanélküliek tömegét együttesen illetni vele.

A munkanélkülieket megbélyegzés helyett, egyenrangú hasznos állampolgárként kell kezelni, akikre a társadalomnak nagy szüksége van.

A munkanélküli ember általában nem is munka nélkül való, csak állása nincs, de hasznos társadalmi tevékenységet folytat, például közösségi munkát végez, gyerekeket nevel, idős embereket gondoz, dolgozik a kertjében, tanul az internet segítségével, részt vesz az interneten szerveződött közösségi (tudományos, műszaki, informatikai, stb.) projektekben, és mindez közvetlenül vagy közvetve a társadalom javát szolgálja ill. fogja szolgálni. Minél könnyebben biztosíthatók az alkalmazott technológia révén az alapvető szükségletek, annál többen végezhetnek olyan munkát, aminek eredménye nem azonnal, hanem csak hosszabb távon érik be a társadalom számára.

A legutóbbi gazdasági válság nagy munkanélküliséget eredményezett, ami különösen erősen érintette a pályakezdőket, egyes EU-s országokban a diplomás fiatalok nagy része képtelen volt elhelyezkedni, és még ma sem javult sokat a helyzetük. Viharos tüntetések követték egymást, amiket a kilátástalan jövőjük miatt szerveztek, és talán az egyre elviselhetetlenebb, vélt vagy valós megbélyegzés miatt.

Mennyivel nyugodtabb lett volna a társadalom a válság idején és azt követően, ha a munkanélküliséget másképpen kezelnénk, ha mindenki tudná, hogy a társadalom számít rá, akár van állása, akár nincs. Az állam részéről ezt az üzenetet kellene hitelesen közvetíteni a pályakezdők felé.

Mi lehetne az üzenet, ami az állampolgárok felé a társadalmi megbecsülést egységesen és érdemlegesen kifejezné?

Nos, az, amit a közelmúltban "feltétel nélküli alapjövedelemként" emlegettek, de a közvélemény hamar lesöpörte az asztalról a témát, hiszen az "aki nem dolgozik, ne is egyék" mondást az elmúlt évezredek igencsak belénk égették. A politika pedig örült, hogy nem kellett valami radikálisan új szemlélettel bajlódnia.

Ez nem is lenne feltétel nélküli alapjövedelem, mert igenis kikötés kellene legyen pl. az állampolgárság, az állam területén történő életvitelszerű tartózkodás stb. Részletes törvény kell annak szabályozására is, hogy mikor vonható meg valakitől az alapjövedelem.

Egyes tanulmányok szerint bizonyos országokban az alapjövedelem mértéke elméletben, a gazdasági helyzetet figyelembe véve, már most sem lenne elenyésző összeg, bár a megélhetést önmagában nem tudná biztosítani. Kiválthatná például a munkanélküli segélyt (ami most nem is korlátlan ideig jár), és helyébe léphetne még egyéb juttatásoknak is.

Az alapjövedelem változását a GDP változásához kellene kötni, s így az állampolgár valamelyest motiválva lenne a munkavégzésben, illetve kisrészvényesnek tekinthetné magát az "Állam Rt."-ben.

Meg sem merem becsülni azt a dátumot, amikor az alapjövedelem mértéke el fogja érni az egyén önfenntartását teljes mértékben biztosító szintet, de az e felé vezető úton már most el kell indulni.

Néhány példa, amit elérnénk az alapjövedelemmel: nyugodtabb társadalom, nyugodtabb fiatal pályakezdők; az alapjövedelem elköltése révén növekedő fogyasztás; több idő kreatív, hasznos tevékenységekre (akár több találmányt, műszaki újítást eredményezve); több részmunkaidős munkahely; több lehetőség a gyerekek, az idősek, a betegek, a hajléktalanok gondozására; kisebb mértékű kivándorlás, az olcsó munkaerő kisebb mértékű beáramlása.

Egyes vélemények szerint a fiatalok túlképzettek a munkalehetőségekhez képest, és ezért például az alacsonyabb iskolázottságot igénylő szakmákban munkaerőhiány van. Nos, lehetséges, és az is tény, hogy sok diplomás fiatal pedig szállodákban takarít, éttermekben mosogat, mindezt kényszerűségből. Én azonban úgy gondolom, hogy nem túlképzettek a fiatalok, hanem inkább túl intelligensek azokhoz a munkákhoz, amelyekből választhatnak; gondoljunk csak "Az ember tragédiájában" Michelangelóra, akinek unos-untalan széklábat kellett faragnia. Ma már szinte minden pályakezdő diplomást Michelangelónak tekinthetünk.

Kevesekben tudatosul, hogy napjainkban óriási technológiai forradalom zajlik, ami alapjaiban fogja megváltoztatni néhány évtizeden belül a világot, a gazdaságot. E fejlődés azzal az informatikai-kommunikációs forradalommal indult, ami még ugyancsak nem ért véget, és ami a technológiai információk szinte azonnali megosztását tette lehetővé az interneten keresztül, kitágítva a laboratóriumok, kutatóműhelyek falát, alkalmanként világméretű brainstormingot eredményezve. Erre kell tehát felkészíteni a fiatal generációt, de még inkább a döntéshozókat. Szorgalmazni kell a fejlett technológiák elsajátítását, alkalmazását, és kiváltképpen a jövő megtervezésénél történő figyelembevételüket; a megtanult tudás hasznosítására lehetőséget is kell teremteni. Sok társadalomtudós állítja, hogy a mostani általános iskolások felnőtt korukban olyan szakmákban fognak dolgozni, amelyek ma még nem is léteznek; biztos vagyok benne, hogy ezek nem alacsony képzettségű munkaerőt igénylő területek lesznek.

Félreértés ne essék: amikor a fejlett technológiáról beszélünk, akkor ne csak az informatikára, a robotikára vagy a genetikára gondoljunk, de például a mérnöki- és agrártudományokra is.

A szabad verseny gyorsítja a technológia fejlődését, amely alkalmazásának kiteljesedését azonban gátolja az olcsó munkaerő, vagy a kormányzat által előírt foglalkoztatási kényszer. Még néhány szinte teljesen automatizált gyárban is megfigyelhető, hogy a termelési láncban egy vagy több ponton emberek monoton ellenőrzési munkát végeznek, például alkatrészt pakolnak egyik gépből a másikba. Ezek nyilván olyan munkafolyamatok, ahol a profitorientált vállalkozásnak vagy nem érte meg a speciális automatikát kifejlesztetni, vagy csak bizonyos számú munkás alkalmazása után kap adókedvezményt; és az ember mint olcsó, szuper intelligens robot funkcionál.

A kormányoknak hosszabb távon elsősorban nem arra kell törekedniük, hogy az állampolgárok számára munkahelyeket teremtsenek, hanem éppen ellenkezőleg, magasan automatizált termelő kapacitásokat kell létrehozni, amelyek a lehető legkevesebb emberi erőforrást igénylik. Ellensúlyként használandó az alapjövedelem koncepciója és a témában kialakítandó társadalmi konszenzus. Ez nem megy egyik napról a másikra, hosszú folyamat lesz, de legalább lesz elegendő idő az emberek mentális felkészítésére. Az olyan civilizációs halálozási okokhoz, mint a keringési betegségek és a közlekedési balesetek, ne csatlakozzon még a célnélküliség és az unalom is. A magas szintű, minőségi oktatáshoz való hozzáférést bővíteni kell, mert a képzett ember könnyebben talál majd az inteligenciájának megfelelő munkát, elfoglaltságot.

A fejlett technológia alkalmazását és az új technológiák fejlesztését az államnak egyaránt "erőltetett menetben" kell támogatnia, létre kell hoznia az ehhez szükséges szervezeti apparátust és a költségvetési fedezetet több évtizedes kitekintéssel. Meg kell határozni a célokat, terveket kell készíteni, melyek szükség esetén rugalmasan módosíthatók. A technológia fejlesztésének színtere dinamikusan változik, ma még az egyik irányzat tűnik kecsegtetőnek, de egy esetleg holnap felmerülő új ötlet, egy új találmány létrejötte megkívánhatja az újratervezést. Szükség van egy túlnyomórészt műszaki- és természettudományos szakemberekből álló, kormányoktól független testületre (MTA?), amely segíti a tervezést, meghatározza a fejlesztési irányokat; és folyamatosan dolgozik, nem csak a kormányváltások idején. Valószínűleg nem lesz könnyű egy ilyen működőképes plénumot összehozni, mivel az említett szakemberek elszokhattak attól, hogy "nagy dolgokba" is bevonják őket, és talán a hangot is nehéz lesz megtalálniuk az államot irányító, jól kommunikáló humán és közgazdász végzettségű politikusokkal.

A technológiai iparágak állam általi létrehozását és fejlesztését úgy kell végezni, hogy a szabad verseny ne szenvedjen korlátozást, e kettő ki kell hogy egészítse egymást. Az államnak azonban jelentős technológiai eszközrendszert és know-how-t kell felhalmoznia a saját, illetve a magánszférával közös fejlesztések révén, mert a magas színvonalú automatizált termelőkapacitások, logisztikai- és elosztási rendszerek birtoklásának fontossága hasonló lesz ahhoz, ahogy az most a termőföld és az ivóvíz esetében van. Ezek óriási beruházásokat jelentenek, amikből az egyes országokra eső költség több atomerőművi beruházáséval mérhető össze, az Európai Unió szintjén pedig az űrprogrammal vetekszik, vagy inkább meg is haladja azt. A megvalósítás és a megtérülés időbeli léptéke talán még nagyobbnak várható.

Amint az autógyártóknak elő van írva, hogy az új modellek egyre kevesebb káros anyagot bocsássanak ki, úgy a munkahelyek automatizálását is hasonlóan kell szabályozni. Például valamely időponttól kezdve már nem lenne szabad emberi munkaerőt alkalmazni az olyan különösen veszélyes munkahelyeken (mint a mélyművelésű bányákban, kohókban), amelyek rendkívül nehéz fizikai megterhelést jelentenek vagy az egészséget nagyon károsan befolyásolják. Egy másik lépés lehet a monoton, gépies munkafolyamatok ember általi végzésének tiltása. Ezek a szabályozások az olyan preferált technológiai vállalkozásoknak, mint az ipari robotok és automatizált rendszerek gyártói, teremtene lehetőséget a nagyívű fejlesztésekre.

A technológia fejlődése hamarosan gyökeres társadalmi változásokat fog eredményezni, amiket lehet jól vagy rosszul, elébe menve vagy elkésve kezelni. Biztosan nem megfelelő eljárás a gépek rombolása vagy a magas szintű oktatáshoz való hozzáférés korlátozása.

Írásomban nem szándékoztam egyetlen országot vagy politikai pártot sem kritizálni, a probléma egészéről szerettem volna a gondolataimat megosztani, és úgy vélem az Európai Unió az a régió, ahol történelme és ebből eredő megfelelő mentalitása okán a legsikeresebben lesz kezelhető a kihívás, feltéve ha időben cselekszünk. Ha így teszünk, akkor az elkövetkezendő gazdasági válságokat békésebben tudjuk átvészelni. A fenntartható gazdasági fejlődés megalapozásához a fentebb említett lépéseket meg kell tenni; az alapjövedelem bevezetésének szükségessége pedig nem szociális kérdés.

(Van előttem egy fekete-fehér fotó: Budapest, a II. világháború után, teljesen lebombázott házak között az emberek az utcán keresgélnek. A termelőeszközök megsemmisültek, a létszükségletek kielégítése szinte lehetetlen. Ez ugyan nem "csak" gazdasági válság volt, de ha megpróbáljuk beleélni magunkat a képen látható emberek helyzetébe, akkor világosan láthatjuk, hogy mi lehetett számukra az igazán fontos: élelem, ruházkodás, fedél; a többi szolgáltatásra nem lett volna "kereslet".)

(A szerző és a forrás megadásával az írás átvehető, közölhető.)